A Mosonmagyaróvári Vízi Társulat kialakulása, jelenlegi tevékenysége, feladata

 

Történelmi visszatekintés:

Az ember a maga történelme során örökös harcot vívott az elemekkel, így a vízzel is. Történelmi adatk bizonyítják, hogy a vizek kártételei elleni védekezés már az ókor emberének is sok gondot okozott, ezért mindenkor igyekezett szervezetten, közös erővel fellépni az árvízi katasztrófák kivédésére, a kártételek mérséklésére.  Hazánk területén már a rómaiak idejében is komoly vizimunkálatok folytak. Tudott, hogy a Balaton vizének szabályozása érdekében a Sió csatorna építését e korban végezték. Egyes műtárgyak, kőépítmény maradványai ma is megvannak.

A honfoglalás után királyi parancsra végeztek vízi munkákat. A földművelésre és állattenyéstésre áttérő magyarság - főleg a sűrűbben lakott területeken - kényszerűségből is hozzáfogott a tudatos védekezéshez. A folyók, a vadvizek medervándolásai akadályozták a tartós letelepedést, a biztonságos termelést. Ilyen sűrűn lakott terület volt a mai Kisalföld is. Már az Árpádházi királyok idejéből hiteles iratok bizonyítják, milyen vizimunkák folytak e tájon. Természetes, hogy elsődlegesen az ármentesítési munkát végeztek, de ezeknek a gazdasági jelentősége is számottevő volt. Egy hivatalos irat arról tanúskodik, hogy IV. Béla felesége, Mária királyné a magyaróvári uradalmának megvédése érdekében "Pozsonyból Gönyű felé egyenes irányban új "Dunát" akart ásatni, hogy a magas árvizeket Mosontól távol tartsa. A középkori helységnevek, mint Vájás, Ásvány, Ásott, Árok, stb. mind mesterséges csatornákra, átvágásokra emlékeztetnek.

A középkor vízépítési munkáinak hadászati jelentősége és jellege is volt. A török időkben a Sió medrének feltöltése, s ezzel a Balaton vizének jelentős mértékű felduzzasztása több várat, erődöt zárt el a törökök elől, védve a benne levőket.  A XII. században a vármegyék kötelességüknek tekintették az ármentesítési és vízszabályozási munkákat; gátak, csatornák építését és fenntartását. Pl. Komárom megye közgyűlésének 1677. évi, majd 1692., 1694., 1698. stb. évi határozatai a Duna és a Csiliz töltéseinek és a terület lecsapoló csatornáinak helyreállításáról intézkedtek.   Csallóközben már 1616-ban töltésfelügyelőt neveztek ki. Az 1618. évi országgyűlés a győri Duna-szakasz és a Rába folyó megvizsgáláésára királyi biztosokat küld ki. Ez a munka is inkább katonai, védelmi jellegű volt, hiszen egy jelentős támaszpontot, a Győri Vár megerősítését szolgálta. A vízi munkák közérdekű felismerését szolgálta I. Lipót 1687. évi IV. dekrétumának XVI. cikkelye. Ez a rendelkezés már közvetlen anyagi támogatást is biztosított a Duna és a Vág szabályozásához. A vízi munkálatok gazdasági jelentősége mindinkább előtérbe került.  Különös szerep jutott a vízügyek fejlődésében a Kisalföld, ezen belül a Csallóköz árvédelmi munkáinak. Ebből is látható, hogy már akkor is a Kisalföld az ország egyik legfejlettebb, legkonszolidáltabb része volt. A korábbi munkák tapasztalatai, a terület gazdasági jelentősége igényelte, hogy az árvédelemnek szervezeti formái alakuljanak ki.   Pozsony megye 1700-ban határozatot hozott, hogy a gátak kijavításában nem csak a közvetlen érdekeltek, hanem a távolabbi községek is kötelesek részt venni. Ennek értelmében a Felső-Csallóközben minden porta után 6, Alsó-Csallóközben pedig 10 napi közmunkát kell a gátakon végezni, mégpedig nemesnek és nem nemesnek egyaránt. A XVIII. században jelentős ármentesítési munkák folyta Moson megyében is. Ilyen volt az oroszvári kőgát megépítése, ami ma is látható, ami nem volt más, mint egy a XVII. századi két töltésszakasz kőgáttal való összekötése.   A munkákat Kiss József kamarai mérnök tervei alapján Laáb Gáspár megyei mérnök vezette. Ezek a munkák 1776-1777-ben folytak. Laáb Gáspár, Moson megye mérnöke építette a Csunyi Duna-szakasz töltéseit is  1797.... között.  A Duna mellékfolyói közül a Vág, a Lajta és a Rába szabályozása adott sok munkát. Az elsők között szabályozták az ország akkori határfolyóját, a Lajtát. Már akkor is megfelelő térképek álltak rendelkezésre. A Lajta folyóról Mikoviny Sámuel 1728-ban szép térképet szerkesztett. A mosoni szakaszról Király György és Laáb Gáspár készített megfelelő felvételeket.  Ezek alapján valószínű, hogy a 80-as években - több átvágás történt a felső szakaszon. Ekkor épült a Miklósfalva (Nickelsdorf) és Magyaróvár közötti árapasztó csatorna, az un. Megyei-Kanális, amit Lajta balparti csatorna néven ismerünk. Szigetközben ebből az időből a községek belterületének védelmére végzett körtöltések építési munkáiról tanúskodnak hivatalos írások.

A vízrendezési munkálatok mellett nagyarányú uradalmi lecsapolásokat végeztek a magyaróvári főhercegi uradalom területén. 1786-1812. között Albertligeten és Császárréten összesen 16.000 öl hosszú csatornát építettek a mintegy 15.000 hold lecsapolására. Egyéb adatok is bizonyítják, hogy a századforduló évtizedeiben az uradalomban összesen 4.441 öl hosszú csatornát, 2.808 ölnyi gátat építettek 76.144 köb-öl föld megmozgatásával. Ezen területeken már az Árpád-házi királyok idejében is folytak vízi munkálatok, amelyeknek írásos adatai vannak. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a XVIII. XIX. század fordulóján Márialigeten, a már korábban lecsapolt területeken megkezdték 1.200 holdas rét öntözését. Ez volt az ország első öntözéses kiépített területe. Ez a tevékenység a fejlődő belterjes állattenyésztés első kísérlete volt. Az országszerte folyó vízi munkálatok tapasztalatai arra késztették a kormányszerveket és az országgyűlést, hogy a vízi munkák jogi és szervezési kérdéseivel foglalkozzon.

A társulati forma kialakulása indította meg a Hanság és a környező folyók vízi munkáit is. Sopron és Moson megyék mérnökei, Hegedüs Antal és Laáb Gáspár készítettek későbbi évek során átfogó és ésszerű terveket a Fertő és a Hanság lecsapolására, melyeket elvileg az érdekelt uradalmak (Eszterházy uradalom, főhercegi uradalom) és a megyék is támogattak. A kezdeti vállalkozásokban az érdekeltek áldozatvállalása csekélynek bizonyult, a munkák csak kis mértékben kerültek végrehajtásra. Később a XIX. sz. második felében az eredeti tervek alapján mind a megyék, mind az érdekelt uradalmak vállalták a munkák költségeit, a jobbágyság pedig robotmunkára volt kötelezve. Laáb Gáspár javaslatára a munkák költségeinek vállalására Győr megyét is bevonták. Ilyen körülmények között indult meg a Hanság lecsapolásának hatalmas munkája, közte a Hanság főcsatorna megépítése.  A kezdeti tervek szelvényméretezése kicsinek bizonyult, ezért a Hanság egységes s a fejlettebb mezőgazdasági igényeknek megfelelő vízrendezése a XIX. sz. végére fejeződött be. Herrich Károly és Képessy József mérnökök vizsgálták a Rábca-Hanság problémát, s ezen vizsgálatok igazolták, hogy mindezt a Rába teljes szabályozása nélkül nem lehet megoldani. Ezért a Rábaköz és a Tóköz érdekeltségei 1870-ben kimondták az egységes szabályozás szükségességét és 1873-ban megalakult a Rábaszabályozó Társulat.  A társulat első kísérletezései kudarcba fulladtak.  Lebontották a Rába 17 malmának gátjait. A malmok megváltási költsége (340.000 Ft) kimerítette a társulat anyagi erejét. A munkák folytatására tovább már nem volt képes. Az árvízi helyzet rosszabbodott, a lefutó árvizek katasztrófákat okoztak. A legsúlyosabb volt Győr pusztulása 1883-ban. A kormány közbelépésére volt szükség. Kényszerkölcsön felvételére kényszerítették az érdekelteket, s e munkák végrehajtására kormánybiztost rendeltek ki. Továbbiakban a munkák sikerrel foyltak, s így a folyószabályozási munkákhoz kapcsolva épült meg a Mosoni-Dunán a védtöltés Győr-Mecsér között. A töltésbe 246.000 m3 föld került beépítésre. A Rábaszabályozó Társulat építette a magyaróvári duzzasztóművet, valamint a Mosoni-Dunába torkolló árapasztó csatornát. Az árapasztóként tervezett ág ma a főmedret képviseli. Az eredeti főmeder a mai malomárok volt. A Lajta folyó még napjainkban is folyik áramtermelés.   A Rábcától északra a Mosoni-Dunáig terjedő lapályon 1914-ig kiépítették a mosonszlnoki, tőzeg- és lébényi csatornákat és mellékágaikat, valamint a Börcs környéki belvízcsatornákat. A Rábcába balról torkolló mosonszentmiklósi csatorna és mellékágainak kiásására 1905-1906-os években került sor.    A belvízszabályozás érdekében épült 1932-ben a pinnyédi szivattyútelep (0,7 m3/sec. vízszállítással 60 LE-s elektromos meghajtású géppel), 1941-ben tárnokréti szivattyútelep a fentivel azonos teljesítménnyel.

A Lajta Vízrendező Társulat volt a másik korábbi jogelőd, amely a volt Lajta-hansági Vízgazdálkodási Társulat működési területén tevékenykedett. A Lajta Vízrendező Társulat 1911-ben alakult. Érdekeltségi területe 5.660 ha.  A Lajta szabályozására már a XVIII. században készültek térképek, tervek, s ezek alapján épült meg a balparti csatorna. A folyó szabályozása mégis sokáig húzódott. Sokan sürgették, de a megvalósulás fő akadálya a szűk ártér, s ebből adódóan az érdekeltséget aránylag nagy költség terhelte.  A szabályozási terveket Nagymihály Pál pozsonyi mérnök készítette 1918-ban. A tervezés időszerű volt, mivel az osztrákok ekkor kezdték meg a felső szakasz nagyarányú szabályozását. A győri kultúrmérnöki hivatal 1927-ben új terveket, új felmérést készített, de a Nagymihály féle terveket is figyelembe vette. Az osztrák szabályozással összhangban a Lajta szabályozási munkáit 1929. június és 1930. április között végezték.  A Lajta Vízrendező Társulat egyéb munkásságáról sem irodalmi, sem egyéb ismeretanyaggal nem rendelkezünk.                 

A Szigetközi Ármentesítő Társulatot úgy kell tekintenünk, mint a vízgazdálkodásnak a földrajzi Szigetköz területének egyetlen örökhagyóját. A társulat azon az összefüggő 52.000 kh területen működött, amelyet a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna határol.

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting